zöld pulóver

karácsonyra kaptam a harmadik nagymamámtól.
mindig de teljesen mindig puha az illata, olyan, mintha anyikóm éjjelente eljönne Kolozsvárról, és titokban kimosná, azaz belemosná a törődését, hogy mindig érezzem.
ha felveszem, biztos jó napom lesz (vagy azért veszem fel, mert máris jó a napom?),
benne van az öcsém jóízű mosolya, az a délután, mikor a húgommal rajzoltunk az udvaron, Kolozsvár a Felekről nézve (bársonyos-barna avar és moha illat), szilveszter, minimum party, Ta, aki az ismeretlen ismerősöm volt, de mostmár barátnékká avanszáltunk, Sétatér, Lődi, Enci, és valahogy te is belekerültél, barátom.
hogy is ne lenne jó napom, amikor ennyi kedves vesz körül?

eső után napsütés, szivárványos, kék az ég

no, ez mostmár a harmadik mondat, amit leírnék, az előző kettőt kitöröltem, mert nem tudom, hogy írjam le azt, hogy ezt te énekelted, s nem szívesen gondolok rád, mert keserű de szörnyen a szájam íze, olyan elvontabbikul.
node ez már rég volt, s most tényleg szivárványos az ég itt bennemben.
s energiabombák s ilyenek.
s akkor holnap kezdődik s pont jókor teltem fel, mert szükségem lesz, de még mennyire, erre sok energiára, amivel körbeszaladtam ma reggel pocsolyateliségben, zöld pulóverben és jókedvvel a környező tömbházakat
(szerusz barátom, nem vettem térdvédőt és a lépcsőket kihagytam), aztán meg ugrókötél, s levest is főztem, pedig mégcsak nem is szeretem a levest.
szóval ennyire jó a mai nap, csak lenne a többi is ilyen.

hogy te se félj, meg én se

ezt gyorsan kell írjam, mert várod, ami nagyon jó.
most, hogy beszéltünk, megnyugodtam.
és már nincs rossz jaj, úgyhogy ezentúl nem kell azon gondolkodj, hogy most melyik jaj van éppen.
megnyugtatott a hangod, és szeretem azt, hogy mosolyogtunk egymásnak telefonon keresztül.
köszönöm, hogy azt mondtad, nem kell semmit, és veled nem kötelező, és hogy megbeszélhetünk bármit.
attól is ijedtem meg szerintem, hogy olyan hirtelen mélyen őszinték voltunk meg vagyunk.
de ettől nem megijedni kell, mert ez új, de hihetetlenül jó.
szóval nem félek.
és beszélhetsz többes számban, mert te is nagyon szimpatikus vagy nekem.
akkor tehát én elbúcsuzom, merthogy jó éjszakát kívánok neked.
szia.

ezt még le kell írjam

te barátom, én úgy örülök neked.
köszönöm, mert jó, hogy itt vagy te is.no.

s akkor végre

kopog az eső az erkélyen (jó, hogy ezt leírtam, mert máskülönben kint hagytam volna az ágyneműt reggelig ázni), Morzsa kutymorgóm a séta nyomait takarítgatja magáról, az ágyon heverve, rámondanám, hogy olyan, mint egy  macska, de ez ugye szégyen, még egy tacskónak is, úgyhogy inkább nem.
lényeg a lényeg, az állkapcsom még fáj, a csuklóm még lila, de a dühöm elmúlt.
és yann tiersen most simogatja a lelkem.
erről eszembe jut az, amit egy nagyon kedves valaki mondott ezelőtt 4 évvel, már nem tudom hogy mire mondtad, de végülis nem is az a lényeg, hanem az, hogy olyan viccesen meg szépen hangzott.
"keblemre zártam a lelkemben", ezt mondtad, s én is téged.
s persze az ágyneműről időközben megint megfeledkeztem.
node mosolygunk, s ez itt a jó. ennyi.

ilyen is van, no

Emese a fotelben ül, én az ágyon. Beszélgetünk a barátjáról, akinek nem sikerült az állásinterjúja. Emese azt mondja, hát most nem jött össze, de nem olyan nagy baj, majd legközelebb, nem gond.
Node ez az álmomban volt így.
Mert a valóságban a konyhában zajlott le ugyanez a beszélgetés, másnap délután.

ma másnap van

és tegnap cirkusz is volt.
pedig jól indult, s aztán beültünk a kádba és beszélgettünk, s vihogtunk, mert kicsit már olyanok voltunk, két részegecske vihogóska leányka.
aztán a következő kép nekem már az, amikor te a budira hajolva hánysz, és azt mondod nekem, hogy meg fogsz halni, én ezt készpénznek veszem, és beijedek, te nem tudod felemelni a fejed, én pánikbaesetten ordítom, hogy ne halj meg, berohan a lakótársad, hogy nyugodjunk már le, és ki akar vinni, én nem akarlak otthagyni, és már sírok.
de ezért kell nekem most fájjon az állkapcsom? és a csuklóm? ezért kell lilás foltok legyenek rajta?
mindegy, én csúnyán csináltam, ő nem tudta kezelni, de az biztos, hogy kerülni fogom.
dühös vagyok, főleg rá, de azért magamra is, a hiszti miatt, s nagyon remélem, hogy ezentúl nem kerülök ilyen állapotba.
viszont tegnap Lődi mondott egy Cinci-kaliberű viccet (merthogy csak én kacagok rajta, az a típus) :
mit mond a drogos focista?
Na, ezt is belőjjük.
hát biza, ez még nekem is sok, de rosszviccmondó versenyen mégse lenne elég az első díjhoz.

ez a helyzet

igen, az a helyzet, hogy csodaszépen indult ez a történet itt köztünk. csak hát, teljesen meg vagyok ijedve, és nem értem, hogy miért van ez.
az a helyzet, hogy eddig mosolygós energiabombát éreztem, amikor eszembe jutottál.
az a helyzet, hogy most ha kicsit is fenáll a veszélye annak, hogy eszembe juss, rögtön másra gondolok.
az a helyzet, hogy arról is eszembe jutsz.
az a helyzet, hogy szeretem, mikor beszélünk, de utána megint elkap a furcsa érzés, hogy jaj.
és az a helyzet, hogy ez a jaj negatív.
ez a helyzet.
meg még az is, hogy te ezt el fogod olvasni, mert azt mondtad, nagyon várod, hogy olvasd, és eddig én is vártam, de most nem tudom, merjem-e kitenni ezt közszemlére, mert nem is a közzel van a baj, hanem azzal, hogy te látni fogod és nem tudom.
és még az is, hogy rájöttem, mi a helyzet igaziból.
mégpedig az a helyzet, hogy én félek attól, hogy egyedül maradok és nem lesz senki, de ezt inkább a szó nagyon szoros értelmében kell venni, mint a lazábbikban, szóval én ettől félek, de még attól is, hogy ha a lazábbik és talán szerelmesebbik (hűha, itt azért még nem járunk) értelmében vesszük azt, hogy nem vagyok egyedül, na akkor meg...hát ez az amit nem tudok, ez a helyzet.
szerelmesebbik  értelme a nem vagyok egyedülnek, igen. Hát, ezt úgy értem én, hogy valahogy meg kell határozni, s ez nem csak rád vonatkozik, mint ahogy a trógerkedős bejegyzés sem. No, talán kicsit rend van itt a bizzegő gondolataim közt. Nem, rend sose lesz, dehát nem is én lennék, ha a gondolataim nem bizzegnének milliófelé, vagy még kuszábban. Meg vissza. És össze.

mindenkiben van egy kis trógerség, ugye, s játszani jó, de ez két teljesen különböző dolog. Nagyon kell vigyázni, mert örülünk, hogy te a barátom lettél s én is a tied, s nem kéne ezt elrontani. De biztos nem fogjuk, pedig benned több trógerség van, én ezt biztosan tudom.

no, kezdem

színtelen
szótalan
halmazállapota
hiányában nem is szenvedő
kellemes
különleges érzés.

Kerített hatalmába, miközben eddigi életem legszörnyebb rémálmát próbáltam visszaidézni:

"a zárójelenetet nem nézzük meg,
már láttam a filmet,
elüt majd téged
egy fehér mikrobusz."
Kopogunk a macskaköveken, te meg én.
mögöttünk bicikli nyiknyik, rajta egy szőke én.
"Ne félj, a zárójelenet elmarad."
Bicikli megelőz, s mint szőke leány a ködben...
helyette tömeg, bundás, ordító emberbűzben
jön a fehér mikrobusz.
Örülnöm kéne, hogy nem tévedtem?

Erről az álomról még írni fogok, szeretnék. Viszont addig egy otthoni kocsmában írtam azt, amivel kezdeni akartam a blogírást:
 "igaziból te is ide tartozol.olyan színtelen szótalan érzést keltesz bennem. És a szótalan itt a legérvényesebb, mert ugye mi szótalanul ismertük meg egymást, s több, mint egy évig így utaztunk végig öt megállót, busszal. Viszont ez az érzés egyáltalán nem színtelen, mármint az élmények, ezek a jelentéktelennek tűnő, de tkp. nagyon színes élmények...várom a többit. Te vagy a szemezős barátom."
 No, ez már 9 napja történt, 9 színes napja. Mostmár ugye beszélgetünk is. És egyszerre hümmögtünk, aztán egyszerre hallgattunk. És csokis kekszet ettünk, pufuléccel.