Néha túl messze szalad velem a felhő, amin élek

Saját meseországom van. Itt az emberek úgy viszonyulnak hozzám, ahogy én hozzájuk: bizalommal.
Itt nem számít különcködésnek a tolerancia.
Az én meseországomban megöleljük a napot, táncolunk a bársonyos arany-illatban, teli szájjal nevetünk, és ezen senki nem csodálkozik, mert itt ez a természetes. Itt senki nem akar különcködni, mindenki minden nap különleges. Nem létezik unalom, nincs olyan, hogy félünk egymástól.
Nincs olyan, hogy félünk kicsit sodródni az árral. Mert az ár nem egy hatalmas folyamé, hanem csak egy kis pataké. Nem nyakig kell belemászni, hanem csak bokáig, csak csiklandozza a lábunkat, aztán, ha akarjuk, gátat építhetünk a patakra, beleülhetünk, belefekhetünk, lubickolhatunk benne, de csak amíg jól esik. Az én meseországomban nincs sírig tartó elkötelezettség, mert aki akar, hétpecsétes szerződés nélkül is a meseországomban marad, és általatok válik kicsit valósággá ez a képzeletem-szülte felhő-ország.
Próbáltam már ezt a mese-világot lerombolni, de nem lehet, mert ez én vagyok. Ha nincs mese-világom, akkor nem Cinó vagyok, és olyankor nem találom a helyem és nincsenek színek és olyankor semmi sincs, csak a szürke. És ha a szürke mellett nincs valami, amire a szürke még inkább felhívja a figyelmet, mint a valami maga, akkor az már csak unalmas, pofátlanul kiábrándító szürke.

má' megint itt van.

Tetszik nekem ez a fiú. Mosolyog nekem, tehát én is tetszem neki. Már egy hete mosolygunk egymásnak. Ma elszakította a blúzom, mert cicázás közben mindig utánam szaladt. Mostmár köszönünk is, mikor találkozunk.
Két hete tetszik nekem, tehát ez már szerelem. Persze, én azt mondtam neki, hogy utálom. Ő is engem.
Már a harmadik blúzomat szakította el cicázás közben.
Igazság vagy kényszert játszottunk, és az volt a "kényszer", hogy csókoljon meg egyszer.
Kétszer csókolt meg. Járunk.

(milyen egyszerű 12 évesen)

ha nem követnék el hibákat, miből tanulnék?

Örülök magamnak.
Örülök, hogy kipróbáltam, milyen olyan kapcsolatban lenni valakivel, ami nincs konkrétan meghatározva, recept szerint szexre alapozódik, és meghatározatlanságából kifolyólag poligám. Vagy poligám mivoltából meghatározatlan.
Örülök valójában annak is, hogy - egy másik valakivel - elkövettem a a türelmetlenség és a megfelelni akarás hibáját.
Megfelelni a társadalom, a kor úgynevezett elvárásainak. A türelmetlen, a siető, a mostakarom kor, így látom én ezt a 21. századot. Írtam már, de még leírom, hogy véleményem szerint alkalmazkodni lehet, sőt, kell is, csak vigyázni kéne közben arra, hogy ne váljon az alkalmazkodás asszimilálódássá. No, most egy éjszaka erejéig úgy érzem, asszimilálódtam. Hiba volt, viszont örülök, hogy elkövettem. Hogy miért? Egyszerű. Rájöttem, hogy igenis szeretem, ha néhány héten keresztül udvarolunk egymásnak valakivel. Játszunk. A játéknak vannak szintjei (level), és a szinteket igenis be kell tartani. Persze, lehet egy játékot például a harmadik szinttel kezdeni, viszont akkor elvész az első kettő élvezete, érdekessége. Úgy látom, divattá vált harmadik szinttel kezdeni a játékot, de én nem akarom követni a divatot. Kipróbáltam, nálam nem működik.
Örülök magamnak. Örülök, hogy még egy szinttel fennebb kerültem az "ismerjük meg, fogadjuk el, és szeressük meg Cincit" játékban. Mert ezt a játékot biza negatív sorszámú szinten kezdtem.
Level up!

Reggeli zuhany

Nincsen nagy ő, játék van.
És a játék nagyon jó.
És ami igazán jó, hogy ha szerencsés vagy találsz olyan játszótársat, akinek szívesen alkalmazkodsz a szabályaihoz, sőt, ő is a tieidhez.
És azt remélem, hogy a jövőbeli Cinci talál olyan komolyabb játszótársat, akivel könnyen kötnek majd kompromisszumokat, merthogy szeretném, ha a jövőbeli Cinci sokgyermekes anyuka lenne, és azok a gyerekek nem elvált szülők gyerekei lennének.
Node addig még sok játszótárs vár rám és rengeteg játék.
És annak örülök, hogy ezt végre elfogadtam.
Lám, lám, mire jó a reggeli zuhanyozás: ül az ember a kádban, finom tusfürőillatban és megoldja az élet fontos dolgait.