Cinó, az elmélkedő.

Figyelni környezetünk rezgéseire és haladni velük. Észrevenni, hogy mi is az ún. forgatókönyv és minnél tovább levegőben tartani a világ által adott labdát. Ez az, ami számomra igazán érdekes. Persze, ez távolról sem csak a nagybetűs dolgokra érvényes, hanem a legkézenfekvőbbekre is.
Mivel hangulatember vagyok - ahogy szerintem mindenki valamilyen szinten az -, nagy hatással van rám például a zene. Otthon vagy utcán, mindig randomra teszem a zenét, mert kiváncsi vagyok, milyen hangulatot kelt bennem és hogyan alakul ez a hangulat tovább, és sokszor meglepnek az összefüggések, az egymásután, azaz egymásból következő történések. Jó, ez nemcsak a zenével van így, ugye, viszont tényleg minden mindennel összefügg. Például volt már úgy, nem is egyszer, hogy épp nem akartam valakivel találkozni, de nem volt mit tennem, mert szembejött velem az utcán és én igyekszem mindig elfogadni a világ ajánlatait, ezért köszöntem neki és nem találtam ki semmiféle idétlen kifogást csak azért, hogy ne kelljen beszélgetnünk, hanem vettem a saját negatív hangulatocskámat s ügyesen vele együtt beszélgettünk, és meglepően hasznos beszélgetés lett belőle Persze, olyan is előfordult már, hogy valaki elől gyáván elbújtam, mert nem volt türelmem hozzá, viszont azon a napon még kétszer találkoztam vele. És ki is derült, hogy miért, csak hát, ez kicsit személyes. Lényeg a lényeg, nincsen olyan, hogy véletlen, én így gondolom.
Még nem tudom, pontosan mi az, ami valamilyen sziten irányítja a világot, ami vagy aki a forgatókönyvet írja, és ha igazán belegondolok, egy kicsit el is keserít, de csak egy tényleg kicsit, egy hangyapucányit, az, hogy valójában a szó legtisztább értelmében nekem, meg nekünk élőlényeknek ugye, nincs is szabad akaratunk. Dehát ez a helyzet, ezt fogadom el, mivel egyelőre ez az egyedüli elmélet, amiben hinni tudok: hogy valami szerint bizonyos szinten mindenképp irányítva van az életem, valami felsőbb erő által.
16 évesen írtam egy műremeket, kicsit kacagjon, aki olvassa :
"Valami van.
 van valami.
 hisz nem magától fúj a szél
 és nem a semmiből lettünk mi sem.
 vagy igen?"
Köszönöm :)

Feladatok Cinónak.

 1. Ki kell az álmokat irtani.
Álmok alatt nem a vágyaimat értem, hanem azokat a történéseket, amik éjszaka játszódnak le a fejemben. Mert ugye, nappal hatások érnek, rengeteg szín kerül a fejem kis színgyűjteményébe. És nem is az a baj, amikor absztrakt festménnyé keverednek össze ezek a színek az éjszaka úgynevezett puhaságában. Engem az ijeszt meg igazán, amikor a napközben összegyűjtött rengeteg szín egy teljeséggel valósághű képpé nő ki. És én próbáltam lenyugtatni az agyam alvás előtt, de még nem sikerült, sőt, mostanában még több színt szed elő, viszont az éjjel készülő képek sötétek és mikor hajnalban megébredek, hiába imádom az alvást, félek visszaaludni.
 2. A türelem, ez az én fontos feladatom. Csakhogy nem másokkal, hanem magammal kell még mindig türelmesebbnek lennem. Mert mióta itthon vagyok, fejlődtem türelmi téren, de még nem eleget. Van nekem egy fontos problémám, az őszinteség, ami olyan szinten probléma, hogy őszinte próbálok lenni minden megnyilvánulásomban. És ez elég nehéz dolog, mert szerintem főleg bátorság kell hozzá. Még ahhoz is, hogy azt mondjam nagymamámnak, azért nem vagyok éhes, mert hozzászokott a gyomrom a kevés kajához, ahelyett, hogy azt mondanám, ettem a munkahelyemen rendes ebédet. Nos, tehát még több türelem kell Cinónak Cinóhoz.
És szép zene:
http://www.youtube.com/watch?v=9VXS9MHrjQw

Néha túl messze szalad velem a felhő, amin élek

Saját meseországom van. Itt az emberek úgy viszonyulnak hozzám, ahogy én hozzájuk: bizalommal.
Itt nem számít különcködésnek a tolerancia.
Az én meseországomban megöleljük a napot, táncolunk a bársonyos arany-illatban, teli szájjal nevetünk, és ezen senki nem csodálkozik, mert itt ez a természetes. Itt senki nem akar különcködni, mindenki minden nap különleges. Nem létezik unalom, nincs olyan, hogy félünk egymástól.
Nincs olyan, hogy félünk kicsit sodródni az árral. Mert az ár nem egy hatalmas folyamé, hanem csak egy kis pataké. Nem nyakig kell belemászni, hanem csak bokáig, csak csiklandozza a lábunkat, aztán, ha akarjuk, gátat építhetünk a patakra, beleülhetünk, belefekhetünk, lubickolhatunk benne, de csak amíg jól esik. Az én meseországomban nincs sírig tartó elkötelezettség, mert aki akar, hétpecsétes szerződés nélkül is a meseországomban marad, és általatok válik kicsit valósággá ez a képzeletem-szülte felhő-ország.
Próbáltam már ezt a mese-világot lerombolni, de nem lehet, mert ez én vagyok. Ha nincs mese-világom, akkor nem Cinó vagyok, és olyankor nem találom a helyem és nincsenek színek és olyankor semmi sincs, csak a szürke. És ha a szürke mellett nincs valami, amire a szürke még inkább felhívja a figyelmet, mint a valami maga, akkor az már csak unalmas, pofátlanul kiábrándító szürke.

má' megint itt van.

Tetszik nekem ez a fiú. Mosolyog nekem, tehát én is tetszem neki. Már egy hete mosolygunk egymásnak. Ma elszakította a blúzom, mert cicázás közben mindig utánam szaladt. Mostmár köszönünk is, mikor találkozunk.
Két hete tetszik nekem, tehát ez már szerelem. Persze, én azt mondtam neki, hogy utálom. Ő is engem.
Már a harmadik blúzomat szakította el cicázás közben.
Igazság vagy kényszert játszottunk, és az volt a "kényszer", hogy csókoljon meg egyszer.
Kétszer csókolt meg. Járunk.

(milyen egyszerű 12 évesen)

ha nem követnék el hibákat, miből tanulnék?

Örülök magamnak.
Örülök, hogy kipróbáltam, milyen olyan kapcsolatban lenni valakivel, ami nincs konkrétan meghatározva, recept szerint szexre alapozódik, és meghatározatlanságából kifolyólag poligám. Vagy poligám mivoltából meghatározatlan.
Örülök valójában annak is, hogy - egy másik valakivel - elkövettem a a türelmetlenség és a megfelelni akarás hibáját.
Megfelelni a társadalom, a kor úgynevezett elvárásainak. A türelmetlen, a siető, a mostakarom kor, így látom én ezt a 21. századot. Írtam már, de még leírom, hogy véleményem szerint alkalmazkodni lehet, sőt, kell is, csak vigyázni kéne közben arra, hogy ne váljon az alkalmazkodás asszimilálódássá. No, most egy éjszaka erejéig úgy érzem, asszimilálódtam. Hiba volt, viszont örülök, hogy elkövettem. Hogy miért? Egyszerű. Rájöttem, hogy igenis szeretem, ha néhány héten keresztül udvarolunk egymásnak valakivel. Játszunk. A játéknak vannak szintjei (level), és a szinteket igenis be kell tartani. Persze, lehet egy játékot például a harmadik szinttel kezdeni, viszont akkor elvész az első kettő élvezete, érdekessége. Úgy látom, divattá vált harmadik szinttel kezdeni a játékot, de én nem akarom követni a divatot. Kipróbáltam, nálam nem működik.
Örülök magamnak. Örülök, hogy még egy szinttel fennebb kerültem az "ismerjük meg, fogadjuk el, és szeressük meg Cincit" játékban. Mert ezt a játékot biza negatív sorszámú szinten kezdtem.
Level up!

Reggeli zuhany

Nincsen nagy ő, játék van.
És a játék nagyon jó.
És ami igazán jó, hogy ha szerencsés vagy találsz olyan játszótársat, akinek szívesen alkalmazkodsz a szabályaihoz, sőt, ő is a tieidhez.
És azt remélem, hogy a jövőbeli Cinci talál olyan komolyabb játszótársat, akivel könnyen kötnek majd kompromisszumokat, merthogy szeretném, ha a jövőbeli Cinci sokgyermekes anyuka lenne, és azok a gyerekek nem elvált szülők gyerekei lennének.
Node addig még sok játszótárs vár rám és rengeteg játék.
És annak örülök, hogy ezt végre elfogadtam.
Lám, lám, mire jó a reggeli zuhanyozás: ül az ember a kádban, finom tusfürőillatban és megoldja az élet fontos dolgait.

Kategorizálunk, s mindenfélét csinálunk.

Csalni: elcsalni, kicsalni, lecsalni, megcsalni.
Megcsalni: akit, aki és akivel.
Én mindig a harmadik kategóriába kerülök. Eleinte bűntudattal járt, az első kategória tagja miatt, de aztán talán belejöttem. A folyamat elég rövid és egyszerű volt: először észrevettem, hogy már nincs bűntudatom, aztán akart lenni bűntudatom amiatt, hogy nincs, de ez az érzés hamar eltűnt. És akkor jöhetett az, hogy én, a harmadik kategória tagja, jól érzem magam, ilyen egyszerűen. Ez divat: érezzük jól magunkat bármi áron. A divatot természetesen nem kötelező követni, viszont a körülményekhez alkalmazkodni kell. Alkalmazkodom és jól érzem magam, legalábbis a látszat szerint. Alkalmazkodom, nem asszimilálódom. Legalábbis a látszat szerint.
Megcsalni: a divat szerint mindenki csinálta, legalább egyszer.
Na, ezért örülök, hogy a divathoz nem kell alkalmazkodni. Ez a része olyan nekem, mint egy izgalmas, új ruha-költeményhez tartozó eszméletlenül ronda cipő: hiába divat, nem kell, elég a ruha.
Persze, körülmények. Ezek kis mocskok, minden helyzetbe odaférkőznek, és teljesen felfordítják a dolgok menetét. Megfordírják, kifordítják.


Bogyó (mert igen, a lelke mélyén Bogyó) már nem keres nevet. Alkalmazkodik. Nem mindenhez, csak amihez úgy érzi, most kell. Néha ugrik, persze még nem magasról.