bizony

Bogyó már nem is Bogyó, ugye, de új neve még nincs. Azazhogy van, csak Önnél, és Ön még nem adta oda neki, még őrzi egy kicsit. Csak ne túl sokat, mert ha valamire túlzottan akarunk vigyázni, annak van legnagyobb esélye az eltűnésre.
És ha Ön elveszti Bogyó új nevét, akkor Bogyó teljesen névtelen marad, s akinek neve nincs, annak előbb-utóbb semmije sem lesz. És Bogyó Öntől várja a nevét, pedig lehet meg kéne tanulnia saját nevet találni magának, nem holmi csokipuszis nandukra vagy petrezselymes tündérekre bízni ezt.
Bogyónak-új név híján még így nevezem- meg kéne tanulnia önmagának sütni csokis kekszet, meg kellene tanulni tükörbe mosolyogni, Bogyónak Bogyót is kéne dicsérni, Bogyónak Bogyót is kellene szeretni.
Csak hát, nem könnyű ez, kérem, ezért támaszkodik Bogyó ezerrel az ilyen nandukra meg tündérekre.
Viszont Nandu adott csokipuszit, elvette Bogyó nevét, belemosolygott Bogyó nyakába, aztán olyan szörnyű állapotban köpte ki azt a nevet, hogy Bogyó azóta nem tudja használni. Csak így, jobb híján, mint mikor az embernek nincs pénze új tornacipőre, de tornaórára járni kell.
Pedig a szerelem- meg a szeretet is- az, amikor valakinek a szájában biztonságban érezzük a nevünket. Amikor valakitől kapunk egy nevet, biztonsággal fűszerezve. Amikor valakinek a puszta létezése biztonságot nyújt a mi kicsi lelkünknek. Mikor az ön létezése biztonságot jelent nekem, aki már nem vagyok Bogyó.
És mikor ez az egész biztonságosság kétoldalú.

-ön Bogyó? - Csak voltam.

Bogyónak levágták a haját.
A csokipuszi eltűn teljesen, sőt: az új frizurával új nevet is kapott.
És a neve biztonságban van Önnél.

álmomban meglátogatott az apukám és az öcsém, ami azért furcsa, mert az öcsémnek nem az apukám az apja.
nálam töltötték az éjszakát, aztán reggel öcsi tejet evett bogyóval.
de nem beszélt, s apám is csak annyit mondott, szendvicset kér.
öcsi véletlenül eltört egy tojást a kagylónál, aztán egy vagy két hang elmondta, ki is ő valójában.
egy sütigyerek: este sütötték, igazi öcsém mására.

hihi

nagynagy csokibogyós kekszet kaptam ma Timitől.
belekerült mostmár ő is a zöld pulóverembe.

egyszerűen Bogyó

Bogyó felkelt reggel és úgy érezte, ez egy másik reggel, azaz persze, hogy a reggel más, de hogy ezen a reggelen Bogyó is más, más, mint az utóbbi tizenegynéhány reggelen és más, mint az utóbbi estéken, szóval valahogy másnak érezte magát.
Az orrához kapott, s az orrán kívül nem érzett semmit.
Tükörbe nézett, s biza a csokipuszi ott volt, de hiába tapogatta, nem érezte, csak látta.
Hát persze. Emlék. S Bogyó visszakapta a nevét.
Vagy az is lehet, hogy nem is adta Nandunak, csak azt hitte.
Ki tudja.
A fontos, hogy Bogyó megint Bogyó, és most vár. Keres.

"Kellene már nagyon egy másik Én, aki végső soron ugyanaz volna, mint én, ugyanazt tenné, ugyanazt tudná, de akivel mindezekről el tudnék beszélni, nem úgy, hogy csak mondok magamnak és válaszolgatok, hisz válaszom szintén én vagyok, hanem egy másik Én személy, akivel szép nyugodtan vitatkozni lehetne a dolgokról. Mindegy. Ki kellene találni." (Mikó András)
Vagy meg kellene találni.
Csak mostmár nagyon kéne.

nem csak ennyi

bájos, energikus, mindig mosolyog, naív kis buta lány.
nézzétek meg jobban.

így működik, ha így kell

Nandu azt mondta, nem szabad.
De a csokipuszi Bogyó orrán, ugye: ottmaradt. Emlék.
Kellék.
Kellenék?
Bogyóról az az általános vélemény, hogy bájos meg édes, s kapott ő már sok ilyen csokipuszihoz hasonlót.
De ritka az, akinek igazán kell ő, csak azért, mert ő Bogyó.
Ritka az, akinek a szájában biztonságban érzi a nevét, s még ennél is ritkább az, aki örökbe adná Bogyónak a sajátját. Nandu megkóstolta Bogyó nevét, de csak egy falatnyit kívánt belőle.
Pedig Bogyó nekiadta az egészet.

Mégiscsak színház az egész világ.*

Feketepétert álmodtam éjjel (hajnalban)
s a játék élethalálra szólt (párban)
a múlt heti párommal játszottam-de akkor még életben volt.
Mondtam: "Nem akarlak megölni mégegyszer",
mire ő: "A te választásod."
Kértem: "Ha életben hagyéak, te se ölj meg",
s biztató választ adott.
Nyakát elengedve leszálltam róla: azonnal fölém került,
ütött, nyúzott, a szemem szúrta, s közben vihogva a nyakamon ült.
Azt ordította, "Cicni, neked ennyi!" ezzel úgy feldühített,
hogy egy mozdulattal pozíciót cseréltünk, ezt mondtam: "barátom, szeretlek"
Két másodperc múlva már a takarásban bőgtem némán,
de belejajgatott minden porcikám.
Saját sírásom ébresztett fel.


*Zenkő szerint néha kurvaszar a szereposztás.

Taxi

- Ez a második kedd, ugye?
- Uhum.
-S jó volt a buli?
- Hát az a baj, hogy túl szerelmes vagyok.
-Én szívesen segítenék, csak tudám, hogy.
- Tyű. ezt ki kell írjam a blogomra.
Igen, részeg voltam,  mikor ezt kimondtam, de az a baj, hogy mondtam már józanon is kb háromszor  vagy ötször, igaz, többször nem. Elmúlik. Ez a csávó...mondjad már, hogy igen, vagy nem, ne azt mondd, hogy nem tudod, mert attól falra tudnék mászni!
Igen, mostmár előttetek is feltárom: azt hiszem, pontosabban úgy látom, szerelmes vagyok. Csak az a baj, hogy hatodikos korom óta először viszonzatlanul. Mert ha ez a kicsi nandu azt mondja, nem tudja,mit akar, az inkább azt jelenti, hogy nem akar semmit, ugye.
De mondja ki, tényleg. Miért nem képes azt mondani, hogy " nekem is jó volt veled, de ez ennyi, kész.", ne azt, hogy " hát nem tudom, te mit szeretnél?"
Én tényleg elkezdtem....na mindegy, hagyjuk, mert már úgysincs jelentősége.
Lehet, hogy holnap megbánom, hogy ezt kiraktam pö blogú méu.

"-Szereted a csokit? - Igen. -És i nélkül?- Igen. - Júj." (Picur hugicám kérdezgetett)

Kicsit igen, s nem is kicsit, azt hiszem, de még nem is merem leírni, hát még kimondani( persze csak magamnak kéne,de nem megy az sem).Két csodálatos, hatalmas szem, a tiéd, s a finom és persze szenvedélyes csókok.És belemosolyogtál a nyakamba, aztán összefonódva aludtunk még egy picit. "Tényleg édesen nézel, na, ez annyira biztos, mint ahogy ez a hargitai rendszámú kocsi itt áll."
Érdekes, a szemed nem is olyan hatalmas, mármint így ránézésre nem, csak belenézésre. Mert ha belenézek, olyan, mint egy (azaz két) hatalmas, zöld fátyollal leterített láda, telisteli rengeteg színes dologgal.
"Tudom, milyen a szeretethiány", igen, mindketten tudjuk, pedig szeretnek mindkettőnket. De a szeretet apró kinyilvánításai kellenek, odabújni, kézenfogva járni, együtt aludni, lábamon zongorázni, alvás közben füledbe kapaszkodni, válpuszi.
Régen, mikor még apukámmal volt időnk sétálni, ő a vállamra tette a kezét, én fogtam a mutatóujját, úgy mentünk egymás mellet. Matykó, aki két és fél éves, virágot szed nekem, szép követ, s reggelente azzal költ, hogy " Helkejjél, Cinókám, nem aludj."  Picurkám, aki 11 éves, rajzol nekem, és megkér, hogy szakítsak helyette a barátjával, mert csak én vagyok képes rá. Anyikóm megfogja a nagylábujjam, ha épp otthon vagyok.
Tőled két rengeteg találkozásunk alatt annyi ilyet kaptam, amennyi különlegesség van azokban a bizonyos ládákban, s lehet ezért is hiszem azt, hogy "kicsit igen".
De lehet, hogy nem csak hiszem, mert közben vet szét a hétágú mosolygós napsütés.
Egyik osztálytársnőm mondta, hogy az én lelkem még nagyon az elején lehet, nem sokat vándorolt. És igaza van, kicsi vagyok én még, naív, igen, mert hiszek a szép szerelemben.
Meglátjuk.

bogyó és nandu

Bogyó megkérdezte volna, hisz-e Nandu a reinkarnációban, de fel se tehette a kérdést, a válasz már ott volt a szeme előtt. Konkrétan, orrpuszi alakzatban.
Aztán reggeli orrmosáskor Bogyó egy pici pöttyöt talált az puszi helyén, s azt gondolván, csoki, megpróbálta lekoptatni. De biza a pötty makacsul és kacér-elégedett mosollyal vert gyökeret Bogyó orrán.
Hát persze, Bogyó rengeteg csokit elpusztított életében, s a sok finomlelkű csokoládé ebben a kis pöttyben találkozott, ami mostmár aztán mindörökre Bogyó orrán feszít büszkén, ártatlanul és boldogan.

derülgetődünk

biza, s az élmények, a pozitív élmények gyűlnek.
s szeretem, hogy becézgetnek, s megölelnek, s odabújhatok valakinek a nyakához, különösen egy ilyen biztonságos nyakhoz.
s olyan ez, hogy még magamnak se beszélek róla, mert kicsit izgulok, új ez minden szempontból.
s így.
s nem tudjuk merre, vagy hogyan.
de aztán kiderül a folytatás is.
s ha nem, hát az se baj.
talán.

hát biza ez az

hát biza véletlenek nincsenek.
na ugye.
ezért vagyok én itt Vásárhelyen, és nem otthon.
ezért váltak el a szüleim 15 éve.
ezért ment az én anyukám 3 hétre Bécsbe, ezelőtt 7 évvel.
ezért mentem minimum partyra idén nyáron is.
ezért voltam félszigeten ezen a nyáron.
ezért volt vihar tengeri nyaralásunk utolsó éjszakáján.
ezért maradtam a lakótársnőm szülinapi partiján.
 mert ugye ennek köszönhetem, hogy ilyen vagyok, és nem olyan, mint egy évvel ezelőtt, meg ennek köszönhetlek téged, s téged meg téged, s jajaj mennyi mindent még.
mert ugye ennek köszönhetem, hogy Picur a húgom és Matykó az öcsém.
mert ugye ennek köszönhetem Morzsát.
mert ugye ennek köszönhetem az ismeretlen ismerősöm, aki mostmár barátném, s ugye azt is, hogy még mindig itt vagyok, Vásárhelyen.
mert ugye ennek köszönhetlek téged, barátom barátom.
mert ugye ennek köszönhetem, hogy legyőztem a víztől való félelmem.
mert ugye. na ugye. kiderül.

lelkem tüze, na igen

egy nagy sámán mondta nekem több, mint egy éve Kolozsváron, hogy az én belső tüzemet, a lelkem tüzét még nagyon kell szítani, mert hát még csak épp hogy pislákolgat, de még azt se.
de azóta hűha!

ha a másik opcióm a mocsok geci, akkor megmaradok kislánynak

mondtam körülbelül egy éve, mikor akkori lakótársnőmmel többször is összeszólalkoztunk( azért ez se semmi szó), mégpedig amiatt, hogy én kis naív lány vagyok, ő meg nem.
node ez most csak ennyire számít, bevezetőnyire.
mert ugye én tényleg naív vagyok, mármint a szónak abban az értelmében, aminek köszönhetően szinte mindig mosolygok, ami miatt néhányszor már kicsit pofára estem, aminek köszönhetem azt, hogy az a hazafele vezető úton jókat beszélgetek Dinivel, a zöld sárkánnyal, és Picimackóval, a sárga kesztyűmedvével.
Dini 15, Mackó 8 éve barátom, igen, tulaldonképpen nagyon is azok, pedig valójában ők két bábu.
no, naivitásról, igen.
abban az értelemben is van nálam raktáron rengeteg, amelyik értelemben pédául a szerelmet én, fú, ezt megfogalmazni sokkal nehezebb, mint érezni ezerrel.
szóval várom.
nem úgy értem, hogy holdvilágos éjszakán, s én vagyok a lány, s ilyen hülyeségek, hanem úgy, hogy itt van bennem, s oda akarom adni valakinek.
persze abból már nincs  raktárban, amit neked adtam, az ott van nálad, nálam itt van a kivonata, az emléke, s hát tudd meg, nekem is vannak dobozaim, csak nekem itt a lelkemben, ni, mármint ilyen doboz még csak egy van, ebbe beletettem, ráírtam, hogy "de azért még lehetsz a feleségem", s bezártam.
rápakolhatok bármit, akár dobigálhatom is, mondjuk költözésnél, mert nem törik el, biza nem nem.
gyorsan még egy nemet, mert ugye a kétszeres tagadás..no, szóval nem törik el, nem nem nem.
tehát igen, én szívesen megosztom ezt a másik szerelmet, ami szintén bennem van, merthogy az a helyzet, hogy én hiszek ebben a szerelemben, hiszek a szerelemben.
viszont elnevezném másképp, mert olyan furcsán hangzó szó nekem, olyan kékesszürke szó, pedig a fogalom puha zöld, meleg barna, nyári vörös, olyan, mint egy napsütésben fürdő mosoly.
s abban hiszek, hogy van még olyan valaki, aki kér ebből a napsugaras mosolyból tőlem.
dehogy hiszek benne, tudom.
s ha ez így együtt naivitás, akkor biza igen, én naív vagyok.
pedig valaki nem is olyan rég azt mondta, hogy én biztos nem vagyok az, meg hogy bennem olyan erő van, hogy ha kiengedem, ha rácsapok az asztalra végre úgy igazán, akkor ő hiszi, hogy az széttörik. pontosabban azt mondta, tudja.
s kaptam tőle egy gyújtót, azt mondta, a lelkem tüzét gyújtsam csak meg.
ez a gyújtó nyár végén felmondott.
igen, mert már nincs rá szükségem, ég a tűz, hej.

hiszünk-e a reinkarnációban?

igen, egy bizonyos formájában.
mindenki abban hisz, ami közelebb áll hozzá, pontosabban szerintem mindenki ugyanabban a reinkarnációban hisz, csak másképp fordítja le magának.
például szereplő, a karakter reinkarnációjában, ebben hiszek én, és ez közel áll hozzám, s egyik legnagyobb vágyam, hogy rengeteg reinkarnációnak legyek a sámánja.
(milyen fura ez a "minden vágyam" kifejezés, egyenesen ijesztő, majdenm ezt írtam, dehát nem lehet minden vágyam ez, mert akkor mi lesz a nagy családdal, a soksoksok gyerekkel, a szerelemmel, a világot körülölelő színházutazással, a legalább kétszeres keresztanyasággal, ezek kinek a vágyai lesznek?)
ez a sámán a szereplőt segíti újjászületni, viszont a szereplő a sámánnak segít abban, hogy önmagát felvállalja, azt az önmagát, akit nem biztos, hogy könnyűszívvel mutat meg a hétköznapokban, lehet fél, talán szégyelli, vagy gyengének érzi magát hozzá.
viszont ebben a különleges együttműködésben biztonságban lehetnek mindketten, mert (persze jó esetben) mindketten pontosan tudják, mit csinálnak, pontosan tisztában vannak vele, hogy a legkisebb hiba is hatalmas következménnyel jár.
ezért csodálatos dolog ez, annyira csodálatos, hogy szinte szégyellem dolognak nevezni.
sámán, igen, a színész.

no, folytatom

tiszta a pulóver, szárad.
mikor kivettem a szennyestartóból, ösztönösen megszagoltam, s igen, illatos volt, s igen, néhány órája beszéltem azzal, aki a törődését titokban megint belemosta.

"mondja fiam, melyik irányból jöttem?"

na, ezt biza Bolyai mondta, mikor már nagyon öreg volt.
kis vásárhelyi csemege
ez a hely csemeg-e?
jó szó lehetne ez a csemeg, olyasmi nekem, mint a zsibong meg a pezseg összevonva.
tetszetős.
s most talál is a jelenlegi élethez, mármint ehhez a sok történéshez, ami még zöld pulóver nélkül is...csemeg.
igen, koszos lett a zöld pulóver, kicsit elveszett a puha illata, s az az érdekes, hogy ez pontosan aznap történt, amikor az én anyukám, anyikóm elmondta, hogy nagyon haragszik rám, s egyet veszekedtünk.
node mostmár kimosom, kézzel, mert mosógép nincs, de mégiscsak szüksége van a magamfajta embernek a zöld pulóverére, ugyebár.

szavazzatok rám, a nevem Szmájli, nem tudom miért.

egyébként:
vörös mosoly
narancssárga ölelés
sárgahangulat
zöld pulóver
kék az ég ha kék
rózsaszín a világ ha néha
lila a kedvem, ha nem.

nemhiszemel

nemhiszemelhogymégmindigzavarazhogymindenfilmbenafotósoknakNIKONjavan
mint neked.

"örülök, hogy itt vannak, örülök, hogy tanálkoztunk, s akkor hajrá" mondá "apánk"

ami jó, az az, hogy én is.
mert persze, hogy az egyetemnek, az osztálynak, a többi évfolyamnak, a teli Tutunnak, az elsőéveseknek, a büfének, az udvarnak, a szekrényemnek, meg még a fekete termünknek is örülök, de nem hittem volna, hogy még neki is örülni fogok.
s mégis: ahogy így hallgattam meg néztem rája, azaz ötet, hát elkapott az az érzés itt belül az én szívemben benne, hogy mégiscsak van ennek az embernek jó oldala, meghogy egyáltalánul nem félelmetes, csak látszatul.
no, ez jó dolog ez így rola jó ezt így felfedezni.

szivárvány nőtt ki az orromból meg a templom torrnyából meg hát úgy kinőtt kiszivárványosult megszivárványosodott minden s az ég ha kék s az milyen szép meg jó mert olyan mintha ő is mármint az ég is az én zöld pulóveremben lenne benne s benne lenne s hű és ez mind itt van ni az én bennem lelkemben pont

zöld pulóver

karácsonyra kaptam a harmadik nagymamámtól.
mindig de teljesen mindig puha az illata, olyan, mintha anyikóm éjjelente eljönne Kolozsvárról, és titokban kimosná, azaz belemosná a törődését, hogy mindig érezzem.
ha felveszem, biztos jó napom lesz (vagy azért veszem fel, mert máris jó a napom?),
benne van az öcsém jóízű mosolya, az a délután, mikor a húgommal rajzoltunk az udvaron, Kolozsvár a Felekről nézve (bársonyos-barna avar és moha illat), szilveszter, minimum party, Ta, aki az ismeretlen ismerősöm volt, de mostmár barátnékká avanszáltunk, Sétatér, Lődi, Enci, és valahogy te is belekerültél, barátom.
hogy is ne lenne jó napom, amikor ennyi kedves vesz körül?

eső után napsütés, szivárványos, kék az ég

no, ez mostmár a harmadik mondat, amit leírnék, az előző kettőt kitöröltem, mert nem tudom, hogy írjam le azt, hogy ezt te énekelted, s nem szívesen gondolok rád, mert keserű de szörnyen a szájam íze, olyan elvontabbikul.
node ez már rég volt, s most tényleg szivárványos az ég itt bennemben.
s energiabombák s ilyenek.
s akkor holnap kezdődik s pont jókor teltem fel, mert szükségem lesz, de még mennyire, erre sok energiára, amivel körbeszaladtam ma reggel pocsolyateliségben, zöld pulóverben és jókedvvel a környező tömbházakat
(szerusz barátom, nem vettem térdvédőt és a lépcsőket kihagytam), aztán meg ugrókötél, s levest is főztem, pedig mégcsak nem is szeretem a levest.
szóval ennyire jó a mai nap, csak lenne a többi is ilyen.

hogy te se félj, meg én se

ezt gyorsan kell írjam, mert várod, ami nagyon jó.
most, hogy beszéltünk, megnyugodtam.
és már nincs rossz jaj, úgyhogy ezentúl nem kell azon gondolkodj, hogy most melyik jaj van éppen.
megnyugtatott a hangod, és szeretem azt, hogy mosolyogtunk egymásnak telefonon keresztül.
köszönöm, hogy azt mondtad, nem kell semmit, és veled nem kötelező, és hogy megbeszélhetünk bármit.
attól is ijedtem meg szerintem, hogy olyan hirtelen mélyen őszinték voltunk meg vagyunk.
de ettől nem megijedni kell, mert ez új, de hihetetlenül jó.
szóval nem félek.
és beszélhetsz többes számban, mert te is nagyon szimpatikus vagy nekem.
akkor tehát én elbúcsuzom, merthogy jó éjszakát kívánok neked.
szia.

ezt még le kell írjam

te barátom, én úgy örülök neked.
köszönöm, mert jó, hogy itt vagy te is.no.

s akkor végre

kopog az eső az erkélyen (jó, hogy ezt leírtam, mert máskülönben kint hagytam volna az ágyneműt reggelig ázni), Morzsa kutymorgóm a séta nyomait takarítgatja magáról, az ágyon heverve, rámondanám, hogy olyan, mint egy  macska, de ez ugye szégyen, még egy tacskónak is, úgyhogy inkább nem.
lényeg a lényeg, az állkapcsom még fáj, a csuklóm még lila, de a dühöm elmúlt.
és yann tiersen most simogatja a lelkem.
erről eszembe jut az, amit egy nagyon kedves valaki mondott ezelőtt 4 évvel, már nem tudom hogy mire mondtad, de végülis nem is az a lényeg, hanem az, hogy olyan viccesen meg szépen hangzott.
"keblemre zártam a lelkemben", ezt mondtad, s én is téged.
s persze az ágyneműről időközben megint megfeledkeztem.
node mosolygunk, s ez itt a jó. ennyi.

ilyen is van, no

Emese a fotelben ül, én az ágyon. Beszélgetünk a barátjáról, akinek nem sikerült az állásinterjúja. Emese azt mondja, hát most nem jött össze, de nem olyan nagy baj, majd legközelebb, nem gond.
Node ez az álmomban volt így.
Mert a valóságban a konyhában zajlott le ugyanez a beszélgetés, másnap délután.

ma másnap van

és tegnap cirkusz is volt.
pedig jól indult, s aztán beültünk a kádba és beszélgettünk, s vihogtunk, mert kicsit már olyanok voltunk, két részegecske vihogóska leányka.
aztán a következő kép nekem már az, amikor te a budira hajolva hánysz, és azt mondod nekem, hogy meg fogsz halni, én ezt készpénznek veszem, és beijedek, te nem tudod felemelni a fejed, én pánikbaesetten ordítom, hogy ne halj meg, berohan a lakótársad, hogy nyugodjunk már le, és ki akar vinni, én nem akarlak otthagyni, és már sírok.
de ezért kell nekem most fájjon az állkapcsom? és a csuklóm? ezért kell lilás foltok legyenek rajta?
mindegy, én csúnyán csináltam, ő nem tudta kezelni, de az biztos, hogy kerülni fogom.
dühös vagyok, főleg rá, de azért magamra is, a hiszti miatt, s nagyon remélem, hogy ezentúl nem kerülök ilyen állapotba.
viszont tegnap Lődi mondott egy Cinci-kaliberű viccet (merthogy csak én kacagok rajta, az a típus) :
mit mond a drogos focista?
Na, ezt is belőjjük.
hát biza, ez még nekem is sok, de rosszviccmondó versenyen mégse lenne elég az első díjhoz.

ez a helyzet

igen, az a helyzet, hogy csodaszépen indult ez a történet itt köztünk. csak hát, teljesen meg vagyok ijedve, és nem értem, hogy miért van ez.
az a helyzet, hogy eddig mosolygós energiabombát éreztem, amikor eszembe jutottál.
az a helyzet, hogy most ha kicsit is fenáll a veszélye annak, hogy eszembe juss, rögtön másra gondolok.
az a helyzet, hogy arról is eszembe jutsz.
az a helyzet, hogy szeretem, mikor beszélünk, de utána megint elkap a furcsa érzés, hogy jaj.
és az a helyzet, hogy ez a jaj negatív.
ez a helyzet.
meg még az is, hogy te ezt el fogod olvasni, mert azt mondtad, nagyon várod, hogy olvasd, és eddig én is vártam, de most nem tudom, merjem-e kitenni ezt közszemlére, mert nem is a közzel van a baj, hanem azzal, hogy te látni fogod és nem tudom.
és még az is, hogy rájöttem, mi a helyzet igaziból.
mégpedig az a helyzet, hogy én félek attól, hogy egyedül maradok és nem lesz senki, de ezt inkább a szó nagyon szoros értelmében kell venni, mint a lazábbikban, szóval én ettől félek, de még attól is, hogy ha a lazábbik és talán szerelmesebbik (hűha, itt azért még nem járunk) értelmében vesszük azt, hogy nem vagyok egyedül, na akkor meg...hát ez az amit nem tudok, ez a helyzet.
szerelmesebbik  értelme a nem vagyok egyedülnek, igen. Hát, ezt úgy értem én, hogy valahogy meg kell határozni, s ez nem csak rád vonatkozik, mint ahogy a trógerkedős bejegyzés sem. No, talán kicsit rend van itt a bizzegő gondolataim közt. Nem, rend sose lesz, dehát nem is én lennék, ha a gondolataim nem bizzegnének milliófelé, vagy még kuszábban. Meg vissza. És össze.

mindenkiben van egy kis trógerség, ugye, s játszani jó, de ez két teljesen különböző dolog. Nagyon kell vigyázni, mert örülünk, hogy te a barátom lettél s én is a tied, s nem kéne ezt elrontani. De biztos nem fogjuk, pedig benned több trógerség van, én ezt biztosan tudom.

no, kezdem

színtelen
szótalan
halmazállapota
hiányában nem is szenvedő
kellemes
különleges érzés.

Kerített hatalmába, miközben eddigi életem legszörnyebb rémálmát próbáltam visszaidézni:

"a zárójelenetet nem nézzük meg,
már láttam a filmet,
elüt majd téged
egy fehér mikrobusz."
Kopogunk a macskaköveken, te meg én.
mögöttünk bicikli nyiknyik, rajta egy szőke én.
"Ne félj, a zárójelenet elmarad."
Bicikli megelőz, s mint szőke leány a ködben...
helyette tömeg, bundás, ordító emberbűzben
jön a fehér mikrobusz.
Örülnöm kéne, hogy nem tévedtem?

Erről az álomról még írni fogok, szeretnék. Viszont addig egy otthoni kocsmában írtam azt, amivel kezdeni akartam a blogírást:
 "igaziból te is ide tartozol.olyan színtelen szótalan érzést keltesz bennem. És a szótalan itt a legérvényesebb, mert ugye mi szótalanul ismertük meg egymást, s több, mint egy évig így utaztunk végig öt megállót, busszal. Viszont ez az érzés egyáltalán nem színtelen, mármint az élmények, ezek a jelentéktelennek tűnő, de tkp. nagyon színes élmények...várom a többit. Te vagy a szemezős barátom."
 No, ez már 9 napja történt, 9 színes napja. Mostmár ugye beszélgetünk is. És egyszerre hümmögtünk, aztán egyszerre hallgattunk. És csokis kekszet ettünk, pufuléccel.