Örülök magamnak.
Örülök, hogy kipróbáltam, milyen olyan kapcsolatban lenni valakivel, ami nincs konkrétan meghatározva, recept szerint szexre alapozódik, és meghatározatlanságából kifolyólag poligám. Vagy poligám mivoltából meghatározatlan.
Örülök valójában annak is, hogy - egy másik valakivel - elkövettem a a türelmetlenség és a megfelelni akarás hibáját.
Megfelelni a társadalom, a kor úgynevezett elvárásainak. A türelmetlen, a siető, a mostakarom kor, így látom én ezt a 21. századot. Írtam már, de még leírom, hogy véleményem szerint alkalmazkodni lehet, sőt, kell is, csak vigyázni kéne közben arra, hogy ne váljon az alkalmazkodás asszimilálódássá. No, most egy éjszaka erejéig úgy érzem, asszimilálódtam. Hiba volt, viszont örülök, hogy elkövettem. Hogy miért? Egyszerű. Rájöttem, hogy igenis szeretem, ha néhány héten keresztül udvarolunk egymásnak valakivel. Játszunk. A játéknak vannak szintjei (level), és a szinteket igenis be kell tartani. Persze, lehet egy játékot például a harmadik szinttel kezdeni, viszont akkor elvész az első kettő élvezete, érdekessége. Úgy látom, divattá vált harmadik szinttel kezdeni a játékot, de én nem akarom követni a divatot. Kipróbáltam, nálam nem működik.
Örülök magamnak. Örülök, hogy még egy szinttel fennebb kerültem az "ismerjük meg, fogadjuk el, és szeressük meg Cincit" játékban. Mert ezt a játékot biza negatív sorszámú szinten kezdtem.
Level up!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése