Tímea tükörbe nézett. És látta azt, amit a saját édesanyja még nem.
Ezt ugyebár így is leírhatnám, mert érdekesebbnek tűnnék, viszont ha úgy írom, ahogy le fogom írni, önmagamként írom, nem egy különlegeskedő valakiként.
Tehát kezdem.
A nagy felismerés óta már többször is kerültem olyan helyzetbe, hogy a nevemet kérdezték, és mostmár gondolkodás nélkül Tímeát mondok. Tényleg komolyabb név, mint a Cinci, bizony a Tímea egy komoly név, bizony 21 évesen az ember már elmúlt 5 éves, hm, vannak ilyen dolgok.
Szép név ez, már kezdem megszeretni. Itt az ideje, hogy bevalljam: úgy érzem, ehhez a névhez kicsit fel kell nőni, amit én eddig távolról sem akartam. Ezért mondták-igaz, gonoszkodásból, de nem alaptalanul-, hogy nem igaz ez a lány, aki én vagyok, ezért éreztem sokszor én is azt, hogy nagyon őszinte akarok lenni, mégis elsiklik valaho az egész. Mert bele voltam teljesen kapaszkodva abba, hogy én bezzeg 70 évesen is gyerek leszek.
Persze, hogy az leszek, pontosabban ott lesz bennem az a derűs kislány, akit épp azzal tettem majdnem tönkre, hogy folyamatosan ő akartam lenni. Pedig vannak helyzetek, amikor már nem lehetek az a kis naív, mindent mosollyal fogadó lány. Bizonyos helyzetekben mégcsak nem is vagyok képes rá, mert ugyebár, valljuk be, megnőttem, igen. Konkrét helyzetekre gondolok, hétköznapi dolgokra, elsősorban, mint a számlák fizetése, albérlet-keresés, bankszámlaszám-kezelés, főzés-mosás, satöbbi.
Aztán vannak a kellemesebb dolgok, az új e,berek megismerése, a véletlenek, a szép helyzetek, a szerelmek, vagy csak szeretések, az egyszerű közelségek, beszélgetések. Nem lehetek ilyen helyzetekben az a Cinci, aki naívan, játékként kezel mindent. Aztán előre láthatóan pofára esik, csakhát ő nem láthatja előre, mert ő úgy tudja, a játéknak nincs kövektezménye.
Cinci megmarad a 3 éves öcsémnek, akivel játszik, fáradhatatlanul körberohanja vele kismilliószor a lovas körhintát, aztán sakkozik a kocsikkal, és rollerrel megy a piacra, és reggelente kocsis-kitalációs- mesét olvas Jack Kerouac Úton című könyvéből.
De a 12 éves húgomnak már Tímea ad öltözködési és szerelmi tanácsokat, és Tímea választja ki az első horror filmet, amit mindenképp meg akar a húgom nézni, és Tímea főz ebédet, sőt, ő fogja szeptembertől majd elhozni az öcsémet az óvódából.
Kicsit belekeveredtem, elég lett volna annyi, hogy tényleg fel kell ehhez a névhez nőni, és ez nem azt jelenti, hogy nem lehetek, jókedvű és nem járhatok mezítláb az éjszaka közepén a fűben, meg egyéb szép dolgok.
Egyébként az elején azt akartam leírni, hogy én már bízom magamban, csak anyukám még nem. Már megint nem. Már megint még nem. De mindent rendre, ez a helyzet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése