Bevallódunk, bevállallódunk, felvállallódunk.

Az ember ugye szeretne különleges lenni. Egyedi.
És az ember azt hiszi, olyan névvel nem lehet különleges, ami más emberek keresztlevelében is szerepel.
Ezért az ember kapaszkodik különlegesnek hitt becenevébe, mert szinte vele együtt született ez a becenév, ezért kézenfekvő.
De aztán az ember megbizonyosodik róla, hogy az a közhely, miszerint mindenki a maga nemében különleges, pontosan azért közhely, mert igaz.
És az ember arról is teljesen megbizonyosodik, hogy az úgynevezett "maga nemét" csak úgy találja meg, hogyha őszinte magához.
És az ember arra is rájön, hogy a legelső dolog, amiben őszintének kell lenie önmagához, az a saját identitása, amihez alapvető információként hozzátartoik a neve.
Az ember ezt a nevet majdnem 21 éve, mióta be tud mutatkozni, letagadja.
Ez a ember ugyebár én vagyok, Tímea. Van egy becenevem is, de ez csak becenév, nem identitás-alap.

még új.

Tehát új.
Igen, új a blog neve és dizájnja, új nevem van a nagy arcok nagy könyvében, új az e-mail címem, új a bemutatkozási formám. Azaz hogy nem egészen új. Olyan ez, mint mikor az ember főzni akar és sokág kutat hozzávalókért. Végül a legnyilvánvalóbb helyen megtalál mindent, recepttel együtt. Biza ritka dolog ez, de megtörténik, velem is megtörtént.
Én önazonosságot keresek, önmagam megismerését, felvállalását. Ehhez kerestem receptet. S persze, hogy túlbonyolítottam, mint soksoksok dolgot, általában. Mert ott a megoldás, ott volt 21 éven keresztül a keresztlevelemben, születési bizonyítványomban, minden év május 3-án, az Arany emberben.
De én, ahányszor megkérdeztek, hogy hívnak, azt válaszoltam, Cinci vagyok, s ha rákérdeztek, ez-e az igazi nevem, néha még azt is mondtam, hogy igen. Vagy azt, hogy nem, persze, a személyim szerint Tímea a nevem, de az nem én vagyok, nem talál hozzám, túl komoly, nem szeretem, és egyéb blablák.
De ennek vége. Persze, furcsa érzés, mert olyan, mintha egy másik egyéniséget próbálnék felvenni. Pedig csak megismerem az igazi Vincze Tímeát.
No, lehet életem leghanzatosabb blog-bejegyzése ez, de remélem működni is fogok én, Tímea. Mert tulajdonképpen szép név ez, nagyon. És szép volt az az érzés, az a felvillanyozódás, ami teljességgel átjárt, mikor rájöttem, hogy ki is vagyok én.
Lám-lám, mire jó a Tusványos.

12 éves vagyok én, nem 21

Na, nem tudom én ezt leírni anélkül, hogy nyálas legyen, már féloldalt írtam, s folyamatosan kitöröltem, mert gáz, de tényleg olyan vagyok tőle, azaz tőled, mintha 12 éves lennék. Elszöknek a szavak, esszezavarodnak a gondolataim, a megyszokott bzzbzzbzz helyett egy nagy mosoly van az agyamban. Sok lesz ez, úgy érzem, mármint ez a viselkedés, ez az állapot, amit kiváltasz belőlem. Pedig álmodtam rólad egy párszor és olyankor olyan, mintha ismernénk egymást, mármint úgy tényleg, nem mint most, mikor azt se tudom melyik a kedvenc csokid.
Azért egy kicsit vicces, hogy ez az egész helyzet akkor kezdődött, amikor te azt mondtad, hogy bezzeg téged figyelembe se veszlek. Addig úgy is volt, olyan szinten, hogy veled nem nagyon beszélgettem, meg nem volt nagy szeretgetődés, mint a többiekkel, mert olyan, hm, távolinak tűntél, mármint mással voltál elfoglalva, nem tűnt úgy, hogy érdekelnélek, úgy egyáltalán, mint Cinci, érted. Nade mióta ezt kimondtad, azóta rendesen figyelek rád, pedig nem akarom, de olyan ez az egész, hogy jajajaj. Nem tudom megfogalmazni, s idegesít. Nem akarok 12 évesként viselkedni itt belül.Az még nem baj, hogy mindig hihetetlenül örülök neked és egész nap mosolygok, a 12 évesség ott kezdődik, hogy nem tudok értelmesen beszélni veled, mert izgulok, hát mi ez na. Imádlak megölelni, s az illatodat is szeretem, persze most nem jut eszembe milyen, de jó, az biztos, és van egy gáz vers, ami úgy elvalami, elmondja, leírja, megmutatja, hogy mi ez a dolog itt, ez az én 12 évességem, csak nem találom azt a verset, mert kölcsönadtam a könyvet, s az internet nem vállalja, mert nagyon gáz, de nagyjából emlékszem rá:
Várom, hogy találkozzunk. Mesélnék neked (na itt nem emlékszem, de mindenféléről), a Farkas utcáról, a Monostorról (egyébként ott lakom), a szemedben levő világról. De mikor találkozunk, egy mosolyba sürítem a mindenfélémet: SZIa.
Ez a 12 éves lány vagyok én és itt most leírom, hogy a legközelebbi találkozásunkra, ami valószínűleg holnap lesz, összeszedek magamból egy 19 évest, ha 21-et nem is sikerül.

most mi van?

érezlek- meg akarlak dugni
azért nem szakítok veled, mert jól áll rajtad a piros-meg akarlak dugni
egyre biztosabb vagyok benne, hogy belédszeretek-meg akarlak dugni
le akarlak fotózni-meg akarlak dugni
nem hittem, hogy még érezhetek ilyesmit- meg akarlak dugni
csodálatos, fantasztikus ember vagy-meg akarlak dugni
meg akarlak ismerni egy pohár bor mellett-meg akarlak dugni
nem akarlak már első találkozáskor megdugni, mert többet szeretnék-minnél többször akarlak megdugni
nem akarlak kihasználni-dehogynem, meg akarlak dugni

meg akarlak dugni-van vér a pucámban, hogy kimondjam: csak meg akarlak dugni

s milyen egyszerű volna, ha ezt így kimondanák az emberek, nem?

doboz

van egy új dobozom, harapásnyomból lett doboz.
a címkéjén ez áll: ÖN.
és a zöld fotel az agyam jobb felén üres.
jó dolgok ezek, azért.
nagyon közeli helyen van még ez a doboz, ezért gyakran előveszem, de legaláb Ön már nincs mindig látható helyen, szóval így.
és Bogyót hagyjuk a francba, Cinó vagyok, ez az én nevem, s örülök annak, hogy egyre inkább tudom, hogyan kell ezt az önazonosságot csinálni.
szóval a tükörképem is szép.
a hajammal együtt sokmindent eldobtam, mármint nem csak tejes zacskót meg más kézzelfogható szemetet, hanem a bennem levő, másikféle szemetet.
tehát az önbizalomhiányt, a félénkséget, az érzékenységből is kidobtam egy rosszféle adagot, működni fog ez a Cinci rendesen, úgy érzem.
(és szeretem "apánkat", egészen igen.)

hát ezt most így

Bogyónak csokipuszi volt az orrán, Cinónak kis harapásnyom van a mellén. Már alig látszik, és ez gondolom ugyanazért, amiért Ön ott ül az agyam jobb felében, egy zöld fotelben, az ablak mellett.
Az én szívemben nincs nagy sötétség, de beleharaptad magad.
Nem használ se a kiderül, se a mindegy. Nem működik.
Az viszont jó, hogy a "renczer", amibe kicsit belekerültél, az rendesen működik.
Csak jó lenne, ha inkább egy dobozban ülnél, amit néha előveszek, nem pedig zöld fotelben, ahol mindigdemindig látlak.

még egy lépés.

Ócska reggel:)
S mostmár ez is, meg ön is benne van a zöld pulóveremben. Persze, ön még nem ismeri a zöld pulóveremet.
A zöld pulóverem igaziból a lelkemnek egy tárgyi leképzése, a zöld pulóveremben van minden, ami boldoggá tesz. Ami viszont megint nagyon jó, az az, hogy mostmár rég nem vettem fel, mégis örvend és mosoly vagyok.
Merthogy nincs szükségem se zöld pulóverre, s másik névre, minden itt van, itt ebben a Cinci-kamrában.
Ettől még szeretem a zöld pulóveremet, úgy, mint ahogy egy régi plüssmackót szeret az ember.
De nélküle is mosolygok.

http://www.youtube.com/watch?v=HRrFvapV4ms

kezdek egyre inkább Cinó lenni. Cinci. Én.
antrelacit nem tudok csinálni (még), a piruettemen van mit dolgozni, még mindig félek a sötétben, az s betűm még mindig sejpeS , énekléskor még mindig félénk vagyok helyenként, és egyéb aprócseprőségek, viszont már jól esik reggelnte találkozni a tükörképemel és azt mondani, ejha, üsse kő, szép vagy. És a tükörterem s riaszt, pedig én is látom, hogy nem vagyok egy kecses tündér, viszont egy egész tündérország van bennem, és körül vagyok véve tündérekkel.
ezzel tehát annyit akarok mondani, hogy úgy néz ki, megbékélek magammal.
sőt. Node semmit sem lehet egyből, ezt tanulom én most.
szóval nem vagyok már Bogyóra szorulva, ezért ez igazándiból leszámolás:
egy amolyan köszönömhogyimádott, Bogyónak címezve.
tehát szia Bogyó, és nem viszlát.
na, ennek megörültem s ez milyen jó. Ez távolról sem volt hamar-örülés, és néhányan meg is szenvedtünk érte.
aztahej, de kis melankolikus lettem, dehát év eleje van, szesszió jön ezerrel, s kaptam egy (vagy több) öröm-esélyt, úgyhogy szabad.
http://www.youtube.com/watch?v=HRrFvapV4ms
szeretlek, Cinó

bizony

Bogyó már nem is Bogyó, ugye, de új neve még nincs. Azazhogy van, csak Önnél, és Ön még nem adta oda neki, még őrzi egy kicsit. Csak ne túl sokat, mert ha valamire túlzottan akarunk vigyázni, annak van legnagyobb esélye az eltűnésre.
És ha Ön elveszti Bogyó új nevét, akkor Bogyó teljesen névtelen marad, s akinek neve nincs, annak előbb-utóbb semmije sem lesz. És Bogyó Öntől várja a nevét, pedig lehet meg kéne tanulnia saját nevet találni magának, nem holmi csokipuszis nandukra vagy petrezselymes tündérekre bízni ezt.
Bogyónak-új név híján még így nevezem- meg kéne tanulnia önmagának sütni csokis kekszet, meg kellene tanulni tükörbe mosolyogni, Bogyónak Bogyót is kéne dicsérni, Bogyónak Bogyót is kellene szeretni.
Csak hát, nem könnyű ez, kérem, ezért támaszkodik Bogyó ezerrel az ilyen nandukra meg tündérekre.
Viszont Nandu adott csokipuszit, elvette Bogyó nevét, belemosolygott Bogyó nyakába, aztán olyan szörnyű állapotban köpte ki azt a nevet, hogy Bogyó azóta nem tudja használni. Csak így, jobb híján, mint mikor az embernek nincs pénze új tornacipőre, de tornaórára járni kell.
Pedig a szerelem- meg a szeretet is- az, amikor valakinek a szájában biztonságban érezzük a nevünket. Amikor valakitől kapunk egy nevet, biztonsággal fűszerezve. Amikor valakinek a puszta létezése biztonságot nyújt a mi kicsi lelkünknek. Mikor az ön létezése biztonságot jelent nekem, aki már nem vagyok Bogyó.
És mikor ez az egész biztonságosság kétoldalú.

-ön Bogyó? - Csak voltam.

Bogyónak levágták a haját.
A csokipuszi eltűn teljesen, sőt: az új frizurával új nevet is kapott.
És a neve biztonságban van Önnél.

álmomban meglátogatott az apukám és az öcsém, ami azért furcsa, mert az öcsémnek nem az apukám az apja.
nálam töltötték az éjszakát, aztán reggel öcsi tejet evett bogyóval.
de nem beszélt, s apám is csak annyit mondott, szendvicset kér.
öcsi véletlenül eltört egy tojást a kagylónál, aztán egy vagy két hang elmondta, ki is ő valójában.
egy sütigyerek: este sütötték, igazi öcsém mására.